Rólunk mondták



„Van úgy, hogy az ember úgy érzi, olyan jó lenne valami útmutatás... valami irány, merre induljon, merre tekintsen az adott lehetőségek közül. De hova forduljon? Jósnőhöz, pszichológushoz, asztrológushoz? Aztán hall a Gravirage-ról, ami kicsit mind a három, kicsit egyik sem. Több mint személyes vélemény, és még sem kell elfáradni senkihez. Bennem mélyen meglévő dolgokról tudósít, amikről mégsem tudok. A tudatalatti tényezőket is képes feltárni - állítja. Hm - ez érdekes lehet. Próbáljuk meg! És az eredmény tényleg meglepő. Valahogy közelebb kerülök saját magamhoz. Örülök, hogy megerősít olyan dolgokban, amiket akartam hallani, és jó, hogy kimond olyanokat, amiket most már reálisan gyengeségként tudok kezelni. Hiszek neki, mert tényleg ilyen vagyok. Az eddig sejtett dolgaim kimondásra kerültek, eltűnt a homály az utamból. Elindulhatok rajta.”


Horváth Nóra
Tanár



..Ha valami miatt széthullik jól felépített világunk... Legjobb esetben magunkban kell keresni az okokat, és a miérteket.
Nyitottan, őszinte érdeklődéssel készítettem el a speciális szöveg másolását. Persze volt bennem félsz is, mi derül most ki rólam?! Nagyjából azért ismerem magam. Egy tájékoztatóban azt olvastam a rezometriai elemzésről: nem manipulálható, - számos humándiagnosztikai eszközzel ellentétben - nem becsapható. Ez azt mutatja, aki valójában vagyok.És én erre vágytam! Hogy megerősítve, és szembesítve legyek!
 Megdöbbentő pontossággal tárultak fel előttem a tények.
Teljes mértékben partnerre találtam Krisztinában. Segítőkészen, sok jó tanácsot is kaptam.
A grafoterápia segítségével tovább dolgozunk azon, amin változtatni kell, érdemes.
Tudom, a felelősség a megvalósulásban főként rajtam áll.
Azért kértem segítséget, mert ugy gondolom, hogy hajlandó, és képes is vagyok a változtatásra.
..Fejlődésünket is szolgálja, ha széthullik jól felépített világunk..."

Martinek Mária
Óvodapedagógus

 

„Többször olvastam már íráselemzői véleményt újságban, illetve némi gyenge szakirodalmat is, így ennek megfelelőek voltak az elvárásaim ezzel az elemzéssel kapcsolatban is.

Vártam, hogy általános megjegyzéseket kapok válaszul, melyekbe bele tudom majd élni magam, ha akarom. Ezzel ellentétben nem kellett sokat győzködni magam arról, hogy én vagyok az alanya, egy konkrétan rólam szóló elemzést kaptam.

Azt kell mondjam, hogy döbbenetes! Minden mondatod 100%osan ül. Olyannyira konkrét megfogalmazásokat olvastam saját magamról, ami egy kicsit még meg is ijesztett…. Olyasmiket írtál, amit mindig éreztem, de nem tudtam megfogalmazni. Néha jó volt olvasni, néha meg nem annyira, de nem tudom letagadni a gyengeségeimet sem, előtted már bizonyosan nem…

Szóval engem teljesen meggyőztél. Eddig is hittem az ilyen tudományokban, de ez most a legkisebb kétséget is eloszlatta. Vitathatatlan eredmény született, és ezt azért tudom, mert rólam szól, és így már meg tudom ítélni.”

  Farkas Tamás
Gyártásfejlesztési specialista



„Köszönöm az elemzést, szerintem jól sikerült, ha nem tudtam volna, hogy rólam szól, akkor is magamra ismertem volna.

Szinte minden mondatod „betalált”.

Nem gondoltam, hogy pusztán a kézírás alapján mennyi mindenre lehet következtetni! Az elemzést komolyan véve nagy változásokon tud keresztül menni az elemzett ember; persze, ha erre nyitott.

Ezeket a változásokat pedig sok esetben a környezetünk is gyorsan észreveszi!”

Balázs Csaba
Folyamatfejlesztés vezető mérnök



„Izgulós típus vagyok. Főleg, ha új dolgokról van szó. Nos a Rezonometria meglehetősen új dolog számomra… Mosolyogva írtam a minta-szöveget, és az eredményt is csak azért vártam, hogy ez is ki legyen ’pipálva’ az életemben. Hát volt meglepődés. Most izgulok csak igazán. Amikor lényed titkos bugyraiban vájkálnak revizorok, és sorolják a tulajdonságaid. Persze több a jó mint a kevésbé. :-) Viszont feladattal szolgál, változtatni kell. Hát lássuk, hogy ízlik majd ez az utazás!”


Gallai Szabolcs
Fejlesztőmérnöki csoportvezető

Íráselemzés, Grafológia, Írásanalitika, Pszichológia felsőfokon

Gravirage: íráselemzés, grafológia, grafoterápia, rezonometria, pszichológia felsőfokon

Írásanalitika, rezonometria, grafoterápia vélemények